2016. november 3., csütörtök




Szerencsére lehetőségem nyílt elmenni Valenciába egy hónapra. Eddigi eltöltött hétköznapokban délelőtt a fodrász szalonba voltam, majd délután végeztem és végül mentem vissza a szállásra. Szerencsére nem egyedül vagyok a gyakorlati helyen, így eleinte egymás haját megcsináltuk a Noémivel, megmostuk és megszárítottuk, fontuk egymás haját és göndörítettük, illetve baba fejen hajat festettünk, melíroztunk, mostuk és beszárítottuk a baba haját. Az első hét és a második hét fele a szalonban így telt. Majd később vendég haját mostuk, szárítottuk és festettük, illetve göndörítettük. Nagyon barátságosak ott a szalonban az emberek, sajnos a nyelvet nem igazán tudjuk, de angolul és mutogatással elég jól megértjük egymást, esetleg szótárt használunk. Viszont idővel az alapszavakat megtanultuk és így még könnyebben megértjük egymást. Egy alkalommal lehetőségünk volt a délutáni műszakba is bepillantani. Szeretek odajárni, mert sok új dolgot tanulhatok, megismerhettem egy másik országban lévő fodrászat sajátosságait. Érdekes, hogy ők nem igazán használnak balzsamot, fixáló szereket, beterítő kendőket. Pár dolgot másképpen csinálnak, mint ahogyan én eddig tanultam, láttam. De örülök annak, hogy ezeket is megtanulhatom.
A hétvégéken pedig programok vannak, eddig voltunk az Oceanograficba, ott tengeri állatokat láttunk főként illetve néztünk delfin showt, voltunk moziban és meglátogattuk az interaktív múzeumot, megnéztük a Mestalla stadiont, Bioparcba voltunk és a tenger parton is. A víz kellemes volt és napoztunk is.
A gyakorlat utáni órák közös főzéssel, pihenéssel, kártyázással, a városban körülnézéssel, sétálással, vásárolással és filmezéssel telnek. Nagyon jól összeszokott kis csapat lettünk, mint egy nagy család. Sokat nevetünk együtt és jól érezzük magunkat. Örülök annak, hogy részese lehetek ennek az egy hónapos élménynek és remélem sok új élménnyel  térek majd haza.
Theobald Bettina

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése